| |
topMenuDividertopMenuDividertopMenuDividertopMenuDividertopMenuDivider

Történet

A Vina Segu története 1924-ben kezdődött el, Jaime és Antonio Segu Monso testvérekkel. Spanyolországból emigráltak Catalonia Lerida megyéjéből. Megalakították a “Sociedad Segu Hermanos” céget, amely Chilei borok forgalmazásával és eladásával foglalkozott.

Évekkel később, 1936-ban, a cég megvette a “Mirador” nevezetű területet, melyek szőlőskerteket és borospincéket foglaltak magukba a Melozal völgyben a Maule völgyön belül, és így elkezdték saját szőlő- és borgazdaságukat. Ugyanabban az évben, José Olle Segu, az alapítók unokaöccse is csatlakozott a vállalkozáshoz. 1949-ben, ez az új cég megvette a „San José de Caliboro” nevezetű területet, mely szintén a Melozal völgy részét képezi.

Mivel a cég elégedett volt a termelt bor minősével és a megvásárolt földek kapacitásával, a következő évben a borospincéjük bővítéséről döntöttek, valamint új sajtolási berendezéssel és érlelési tartályakkal szerelték fel ezeket. Az elkövetkező éveket a berendezés és a gyártástechnika állandó fejlesztése jellemezte. A legfőbb cél a folyamatos minőségfejlesztés volt annak érdekében, hogy az itt termelt borok a nemzetközi piacon is megállják helyüket. Manapság a Segu borokat a világ számos piacára exportálják nagy sikerrel, többek között Amerikába, Európába és Ázsiába.

Segu borgazdálkodás Melozalban, a Maule völgyben helyezkedik el, 300 kilométerre Santiagótól. 190 hektáron termelnek szőlőt, a föld 75%-án vörös, míg a maradék 25%-án pedig fehér szőlőt termesztenek. A legjelentősebb vörösborfajta a Cabernet Sauvignon, Merlot és a Carmanere stock. A fehérborok között a legjelentősebbek a Chardonnay, Sauvignon Blanc, Riesling és a Gewürztraminer. 

A mediterrán klímát, mely a Föld 2.5%-án található, a nagymértékű csapadék jellemzi április és október között (700 mm-es átlag), valamint a száraz időszak november és március között.  Az átlagos évi hőmérséklet 14.9 fok tavaszi fagyok nélkül, és 20 fokos átlag hőmérséklet a nyári hónapokban, mely 12 és 32 fok között ingadozik. Ezek a klimatikus viszonyok lehetővé tették a szőlőtőkék legjobb tulajdonságainak felhasználását. Borainkra a gyümölcsös aroma, a határozott jelleg és kiegyensúlyozottság jellemző.

A vörös borok mély színhatással, magas polifenon- és antocianin tartalommal rendelkeznek, melyeket a helyi klíma hatásának köszönhetünk.  A borgazdaság földjei a Caliboro területen fekszenek, melyekben még megtalálható a körülvevő dombok gránitos üledéke. E földek összetétele nem sziklás finom agyag, amely nem túlságosan mély (50cm), lassú áteresztő képességgel, mely lehetővé teszi a szőlő kiegyensúlyozott fejlődését. Ezek rendkívül fontos szempontok a szőlő és a Segu borok végső minőségének biztosításában.

A legöregebbi borospince épületét a Vina Segu 1936-ban építette a Maul völgyi Melozalban. Ebben az időben a szokásos borospince 20 hordó befogadására készült, mindegyik 35000 liter kapacitással. Ma, 65 évvel később, ezek még mindig léteznek. Segu család megőrizte ezeket a mind kulturális és történelmi örökséget. Az új berendezések rozsdamentes dézsákból, cement gyűjtőedényekből, valamint francia és amerikai tölgyfahordókból állnak.

A mai technológia magába foglalja modern berendezéseket a törzsek eltávolítására és összezúzására, valamint szállítószalagok, ipari hűtőrendszerek, légnyomásos prések, szűrők, és korszerű szivattyúk alkalmazását. Ezen kívül kompetens és rendkívül felkészült munkaerő gondoskodik a kiváló minőségű borok készítéséről.

Joven – fiatal, két évnél nem később forgalmazott és fogyasztott borok.

Sin Crianza – Jovenhez hasonló kategória, de nem szükséges hamar fogyasztani, üvegekben érlelhető.

Cosecha – Varietal – az érlelése tovább tart. Ezt a bort néhány hónapon keresztül hordókban, majd üvegben érlelik. Hasonló a Semi Crainzahoz, melyet részlegesen érlelnek kis hordókban.

Crianza-Reserva – barrique hordókban érlelik. Vörös borokra érvényes, melyeket válogatott szőlőből legalább 6 hónapig érlelnek tölgyfahordókban.

Reserva – a legjobb évek vörös borait jelöli. Legalább 12 hónapig érlelődnek új, francia vagy amerikai tölgyfából készült hordókban.

Gran Reserva – a kiváló évek vörösborainak kategóriája, melyek legalább 24 hónapon keresztül érlelődnek új tölgyfahordókban, és még néhány éven keresztül palackokban. Vannak olyan Gran Reserva kategóriájú borok, melyeket 48 hónapon keresztül érlelnek hordókban, majd üvegekben. 

Fermentado en barrica – a fehér borok kategóriája, melyeket hordókban érlelnek.

©2005 Isotoxin Industries